Születésnapi Maraton kis ráadással – Hammer Nutrition CEE
Ugrás a tartalomra

+40 771 470 712 | support@hammernutrition.ro

Sportolói beszámolók

Születésnapi Maraton kis ráadással

Születésnapi Maraton kis ráadással

Április 22-én, vasárnap rendezték meg Balatonfüreden a Runners Word Run-t, aminek immár hagyomáányosan a maratoni távján indultam. Mivel ez mindig egy nagyon jó hangulatú verseny, ráadásul a csodálatos Balaton partján, évről-évre helyet kap a naptáramban. Idén még a szokásosnál is jobban vártam ezt a napot, hiszen épp a születésnapomra esett. Az időjárás-előrejelzésből már napokkal a verseny előtt sejtettük, hogy fázni nagyon nem fogunk, aminek én kifejezetten örültem. A téli hónapokat mindig nagyon nehezen viselem, a hétköznapokban is, és futás tekintetében is, így alig vártam már a jó időt, a szikrázó napsütést, a meleget. Furcsamód a legtöbb futóval ellentétben én pont olyankor szeretek futni, amikor minél melegebb van; a nyáron, kánikulában. A születésnapomra tehát finom balatoni nyarat kértem, és meg is kaptam. A maraton 11 órakor rajtolt, így a déli melegben futhattunk; áprilishoz képest szokatlanul, végig 30 fok körül mozgott a hőmérséklet, a pályán alig akadt árnyékos szakasz, így a végére sikerült rendesen megalapozni a nyári színünket.

A pálya - az elmúlt évekhez hasonlóan - 4, elvileg 10,55 km-es körből állt, azonban idén a szervezők némiképp "megviccelték" a mezőnyt, és elég nagyvonalúak voltak a pálya kijelölésekor, így körönként mintegy 300 méterrel volt hosszabb a táv. A maraton tehát az ő olvasatukban 43,4 km, a hagyományos 42,2 helyett. Hááát nem mondom azt, hogy az utolsó körben annyira jól esett volna az a plusz 1,2 km, de inkább lelkileg volt "megerőltető", mintsem testileg.

Az előző évek tapasztalataiból kiindulva tudtam, hogy az első és a második körben még nagyon népes a mezőny (ilyenkor ugyanis még velünk futnak a 10,5 és a félmaratoni távon indulók is), majd a harmadik és negyedik körre már csak a maraton marad. Bevallom, én ezt a megfogyatkozottabb mezőnyt mindig sokkal jobban szeretem már, ekkorra már családiasabb az egész, jóllehet szerencsére ez a verseny (még) nem az a tipikus tömegrendezvény, amit én introvertált emberként igyekszem kerülni.

A tempóra vonatkozóan az volt a tervem, hogy a nekem hosszútávon is kényelmes és biztonságos 6-6:10-es km-eket futom egyenletesen, ha szükségesnek látom, az utolsó kör emelkedőjébe belesétálhatok, amit gyakorlatilag sikerült is tartanom; végig egy stabil, jó érzésű futás volt. A tempót sosem szoktam hajszolni, számomra sokkal fontosabb, hogy a célba érés után is mozgásképes legyek; illetve mivel a bokám/talpam néha hajlamos vacakolni, mindig különösen odafigyelek a testem jelzéseire. A frissítési tervemet is ennek megfelelően építettem fel. A 4 körre 5 adag Hammer géllel, 3 Hammer Bar-ral, és két, egyenként 3 adagolókanálnyi Hammer Perpetuem-ot tartalmazó 750 ml-s kulaccsal készültem, illetve a futás utánra az elmaradhatatlan Recoverite-tal; a frissítőpontokon csak vizet, és kólát ittam, illetve sós paradicsomot ettem. A Hammer termékek ismét hozták a tőlük elvártakat, egyenletes energiaszintet biztosítottak a Bar-ok pedig tökéletesen pótolták az ebédet. Nagy melegben azonban a későbbiekben érdemes lesz figyelnem arra, hogy ne csokit tartalmazó Bar-t vigyek, mert az sajnos nagyon megolvad, és kicsit macerásabb a fogyasztása, de a mandulás és az áfonyás ilyenkor is tökéletes. Összességében tehát egy nagyon élvezetes futás volt ez, meseszép helyen, áprilisi nyárban; soha rosszabb szülinapot J.

Vissza
Előre

Köszönjük a feliratkozást!

Ez az e-mail cím már regisztrálva van!

Shop the look

Válassz a lehetőségek közül!

Változat szerkesztése
Back In Stock Notification
hozzáadva a kosaradhoz
Általános Szerződési Feltételek
this is just a warning
Bejelentkezés