Sziasztok,
1987 egy forró nyári délutánján születtem elég korán egy ötös ikerterhességből, amit egy leánytestvéremmel éltünk túl.
Azóta sok idő eltelt és a főiskolai éveim alatt fogalmazódott meg bennem, hogy mivel három félévig volt csak kötelező testmozgás, azután én szeretném kiegészíteni, hogy folyamatosan mozogjak és a döntésem a futásra esett. Tehát mikor úgy tartotta kedvem, akkor kimentem nap végén vagy reggel egyet kocogni.
Aztán egyszer csak elmentem egy félmaratonra, aztán egy maratonra és a közeg örökre magával ragadott.
Épp egy maratonra készültem, amikor egy városi edzésen egy rossz lépés miatt eltörtem a térdem és ez egy kötelező pihenőre kényszerített. Ezalatt döntöttem el, hogy szeretnék egyszer részt venni a Spartathlon-on, mint bakancslistás cél az életemben.
Ez évben a törés után nem egész három hónappal már megint félmaratont futottam, egy maratoni PB (Personal Best) is sikerült és év végén futottam az első száz kilométeres ultrámat a Margit-szigeten, ami egyből az akkor még tíz óra alatti Spartathlon kvalifikációs idővel sikerült. Ezt a versenyt rá két évvel meg is nyertem.
Következő évben már a Balatont kerültem egyéniben (221km), amit azóta még kétszer sikeresen teljesítettem.
Kétszer sikerült az idén utoljára megrendezésre kerülő Korinthosz százhatvan kilométeres távját is megfutnom. Illetve 2021-ben száz kilométeren országos harmadik lettem és tavaly tizenkét órás futáson országos második.
Ha gélről van szó, akkor szerintem a legjobb ízű és leghatékonyabb megoldás a Hammer. Futásaimon mindig a legmegfelelőbb társ. A Balaton kerülésimet is a Perpetuem segítette, hogy végig maradjon elegendő energiám a célig.
Örömmel képviselem ezt a profi márkát, ami mindent megtesz, hogy egy sportoló akadálymentesen teljesítse céljait a mindennapi élet nehézségei mellett. Tehet mozgásra fel!