Gyarmathy Dóri - Optivita Ultrafutó Kupa – 50 km
Múlt vasárnap (márc. 11-én) került megrendezésre az Optivita Ultrafutó Kupa, amelynek én a kisebbik, 50 km-es távján indultam. Ez, lévén az idei év első versenye volt, egy felkészülési, szintfelmérő hosszú futásnak volt szánva. Az idei felkészülésem eddig a tervek szerint alakult, szerencsére ezúttal nem hátráltatott se időjárás, se betegség, se sérülés. A versenyeken mindig egyetlen célom van, hogy végig élvezve a futást, teljesítsem az adott távot, odafigyelve a testem jelzéseire, és a frissítésre, illetve hogy a célba érkezés után is képes legyek rendesen mozogni, másnap se legyen semmiféle fájdalom, vagy robotmozgás (még lépcsőzéskor se). Tehát senkivel nem versenyzek, legfeljebb magammal, és az idő nem érdekel annyira; inkább a táv teljesítése az elsődleges cél mindig. Nem is igazán voltam ráhangolódva még a versenyre, nem volt bennem semmiféle andbdquo;versenydrukkandrdquo;, hiányzott a szokásos izgatottság, hogy andbdquo;Jajj de jó, megyünk, ott leszünk, sokat futunkandrdquo;. Azt tudtam, hogy hosszút kell futnom, de kb. úgy fogtam fel, hogy most ez lesz a vasárnapi hosszú. Ennek ellenére ezen a versenyen (noha nem figyeltem rá tudatosan, és nem is feltétlenül esett jól minden kör), egyéni csúcsot futottam 50 km-en, 5 óra 24 perces idővel, aminek nagyon örültem. A verseny maga egy 5 km-es körpályán zajlott. Alapvetően nem szeretem a körözgetős versenyeket, mert nagyon le tudja gyalulni az ember agyát, pláne, ha az útvonalon még a látnivaló is kevesebb. Edzésen is, ha hosszabb távot akarok futni, inkább úgy tervezem az útvonalat, hogy elfutok egy megfelelő messzeségben lévő helyre, ahonnan aztán, bármi is van, kénytelen vagyok hazafutni; nincs lehetőség útközben meggondolni magam, hogy ááá, inkább mégsem futok olyan hosszút J.
A versenyen igyekeztem folyamatosan arra koncentrálni, hogy már csak ennyi, és annyi van hátra, már túl vagyok a felén, már csak egy hétköznapi rövid futás, illetve hogy lehetne ez sokkal rosszabb is, ha a 100 km-re nevezek, és ahhoz képest ez semmi. Az utolsó két kör ennek ellenére már nem ment annyira könnyenandhellip; nem fizikailag, inkább szellemileg.
A stratégiám az volt, hogy végig tartok egy egyenletes tempót, amivel tudom, hogy bírni fogom mind az 50 km-t, pihenni depózás közben fogok csak. Így az első körben beálltam egy stabil 6-os tempóra, nem hagytam, hogy húzzon a tömeg, mert tudtam, hogy noha az elején még úgy tűnhet, sima ügy az 5:30-5:40, a végén csúnyán visszanyalhat a fagyi. Szerencsére a stabil 6 perc körüli átlagot végig tudtam hozni, és csak maraton fölött sétáltam bele minden körben 4-500 métert. Ezt sem elsősorban az izmaim miatt tartottam szükségesnek, hanem addigra már kezdtek kialakulni a szokásos vízhólyagjaim, és akkor már jobban oda kellett figyelni a mozgásomra, hogy ne terheljek féloldalasan, és ne húzzam meg amiatt a derekam.
A frissítési stratégiámat is gondosan megterveztem. Alapvetően minden körben ott volt nálam a Hammer Perpetuem, amiből igyekeztem két körönként egy 750 ml-s kulacsnyit meginni, a 4. és a 7. körben ettem egy-egy csokis mogyoróvajas Gel-t, és délben (ami az 5-6. körre esett ebéd gyanánt egy vörösáfonyás Hammer Bar-t fogyasztottam. Az említett termékekben ezúttal sem csalódtam, tökéletesen hozták azt, amit elvártam tőlük; végig egyenletesnek éreztem az energiaszintemet, nem volt eléhezés, hirtelen elgyengülés, a gyomrom, az emésztésem végig problémamentes, tökéletes volt. Korábban, amíg nem találtam rá a Hammerre ez jelentette az egyik legnagyobb kihívást nekem a hosszútávfutásban, hogy egyszerűen a gyomrom nem bírta a távot. A Hammer termékei hatalmas terhet vettek le a vállamról. Végre nyugodtan állhatok rajthoz, mert tudom, hogy ilyen jellegű problémától nem kell tartanom. A célba érést követően rögtön megittam egy Recoverite-t, aminek köszönhetően az izmaim is hamar regenerálódtak, másnap minimális fáradtságot sem éreztem.
Korábban az ultra körüli távoknál a következő dolgok jelentettek nehézséget számomra: 1. gyomorproblémák, 2. izomfáradás, 3. eléhezés, 4. lábujjak andbdquo;elrongyolódásaandrdquo;, 5. vízhólyagok (nem rossz futócipő, hanem lábfej-deformitás miatt) és ennek következtében 6. olykor derék és csípőkörüli izmok húzódása. A Hammerrel az első három pontot sikerült megoldanom, ami nagyon nagy könnyebbséget jelent abban, hogy fokozatosan közelebb kerüljek az álmaimhoz.
