Velencei 100km-es OB m története.

Elkezdődött a 2018-as ultrás szezonom. Első verseny a velencei 100km-es OB volt. Eddig egyszer tavaly decemberben futottam 100km-es versenyt. Előtte 12 órásokat csináltam. Tudni kell, hogy ez amolyan "sprint" távnak számít bizonyos ultrafutó körökben. Hogy miért? Ez majd lejjebb kiderül.

Amikor kiválasztottam ezt a rendezvényt, akkor az járt a fejemben, hogy egy jó felkészülési verseny lesz majd a májusi Ultra Balatonra - Hiszen ez a NAGY TERV erre az évre. Minden más addigi csak ráhangolódás (gondoltam).

Ahogy közeledett a rajt időpontja, jöttek szépen sorban a kisebb futások. Az első februárban, egy helyi szervezésű 55 km -es Szederkényből. Ott már jól érezhetően könnyedén, és biztosan futottam az élmezőnnyel. 4ó 46p lett a vége, úgy, hogy bőven volt még energiám folytatni. Itt éreztem azt először, hogy az az edzésmunka, amit egész télen belefektettem, talán nem hiábavaló. Hogy miből is áll ez? Csak röviden: heti 5 futó, 2-3 konditermi erősítő és 2 úszóedzés.

Másodikként jött a helyi tavaszváró klasszikus, a Pécs-Harkány 25 km-es versenytáv oda vissza teljesítése. Elég embert próbáló körülmények között sikerült lefutni. A verseny előtti éjszaka leesett a hó. Az utak latyakosak, hókásásak voltak még reggel, amikor elindultam Harkányból Pécsre, a verseny rajtjára. Rendesen be is terített vízzel a szembe jövő forgalom. A kitűzött célom az volt, hogy a mezőnnyel beérve Harkányba, 2 óra alatti futóeredményt mutasson a kijelző. Az első 25 km-t 2ó 10 p alatt futottam le, kényelmesen (már amennyire ez kényelmes ilyen körülmények között), na de hogy meglegyen a tervem, a táv második felében azért rendesen kellett nyargalni. De ez is sikerült, mert 1ó 55 p lett a vége 4.34 p/km-es átlaggal. Ami a legszebb volt, hogy még ekkor sem voltam teljesen kifáradva, a végére. Azt hiszem
kicsit vérszemet kaptam. Elkezdtem osztani, szorozni, számolni, tervezni a márciusi 100 km-re. Joggal várhattam el magamtól egy 100 km-es PB-t. Ez 9 óra alatti teljesítést jelentett nekem ezen a távon.

Aztán megtudtam az OB-n indulók névsorát. Korosztályomban az ország jelenlegi ultrafutó elitjének szinte teljes névsorát olvastam a nevettek listáján és köztük a saját nevem. Először hangosan felnevettem....aztán büszke lettem...aztán elbizonytalanodtam, ugyanis ezeknek a srácoknak a nagy része 8 óra alatt fut 100 km-en masszívan. És nem most kezdték 1 éve, mint én, hanem legtöbbjük 10 éve nyomja ezeket a távokat! Na gondoltam, jobb lett volna neked az a nyílt futam....! No mindegy ha beleálltunk, akkor csináljuk végig! Nem hátrálok! Azt nem! Sosem tettem. Ez rendes kihívás lesz! Legalább pontosan fel tudom mérni majd, hogy hol állok egy év ultrás múlttal és fél év tervszerű készüléssel a hátam mögött...

Eszembe is jutott rögtön egy klasszikus: "Ehess, ihass, ölelhess, alhass! A mindenséggel mérd magad!"...ez lett hát az én Ars Poetica-m...is.

És jött a verseny...

Tudtam, hogy mire vagyok képes és azt is, hogy a többiek mire. Csak nyugodtan. Csak saját magamra, a magamhoz mért célra koncentráltam. Úgy építettem fel a versenytaktikámat, hogy lehetőleg a legkevesebb időt töltsem álló frissítéssel. Folyamatosan mozgásban legyek, szigorúan betartva a frissítési programomat, illetve a pulzusomat semmi esetre sem szabad elengednem túlzottan. Aztán lesz ami lesz, hosszú
a verseny, másnak is. (és ez utóbbi tényleg így is volt).

Előtte nap elutaztunk Velencére feleségemmel, Katával. A már ismert panzióban szálltunk meg, ott ahol tavaly is a 12 órás éjszakai verseny előtt. Így az emlékek is kellemesek voltak. Kis pályabejárás után, a szintén a már ismert éttermet kerestük fel az utolsó szénhidrát feltöltés miatt. Mini tészta party! Ez is jól sikerült, azt leszámítva, hogy kb. 1 óra 20 percet vártunk a pizzánkra...no stressz belefér!

Este az utolsó simítások. Ruha, frissítők, krémek, a frissítési program átbeszélése. Minden a helyén.

Kata nagyon sokat segített. Feleségem már rutinos frissítő, és logisztikus!
Talán jobban is pörög a versenyek előtt, mint én. A szervezésben, szállásfoglalásban nagyon profi. Most viszont még annyival nehezebb volt a dolga, hogy az előre kitalált frissítési sorrendet be kellett tartassa velem. Nem vagyok hisztis a versenyek alatt, de nem árt odafigyelni. Néha elfelejtek enni, inni...ez itt végzetes lehet.

Viszonylag jól is aludtam. Már amennyire egy idegen helyen 100km -es futóverseny előtt jól lehet. 6:30-kor keltünk. Reggeli, tusolás és irány a Vízvár strand!

Csodaszép időnk volt. Aznap 17-fokot is jósoltak. Ez azért elég durván hangzott, különösen, mert 3 nappal előtte még 3 fok volt a maximum. Frissítőpontot kipakoltuk, pár szó a futótársakkal,

aztán jött a 9.00!

A rajt nagyon patetikusra sikeredett!
AZ OB-n indulókat név szerint szólították a rajtzónába. 7 női és 16 férfi OB induló volt. Nagyon jó érzés volt ilyen nevek között a sajátomat is hallani. Aztán még a Himnusz...és RAJT! Közben a nagy klasszikus Vangelis is megszólalt (nagyatádi emlékek, libabőr, kézremegés).

Hát valaki mondja már meg nekem, hogy ennyire felfokozott állapotban hogy a csudába ne menjen fel a pulzus! És ne lőj ki a rajtból, mint egy rakéta! Nem is tettem én sem mást! 4.20 p/km-es alaptempóval elindultunk. A mezőny legeleje 4.00 p/km körül ment. Ezt azért nem vállaltam be...

Innentől kezdve szépen 5 km-es körökre bontogattam fel a távot... Figyeltem, koncentráltam, ettem ittam, tettem a dolgom.

A frissítésem így festett: 35-40 percenként egy Hammer Gél-t ettem. Körönként kb 4 dl Hammer Fizz izoital, és 25 km után főként a fehérjepótlás miatt Hammer Perpetuem-et kortyolgattam. A sópótlást most egyszerűen ropival, illetve sós paradicsommal oldottam meg. Szilárd táplálékot a banánon kívül nem nagyon ettem, illetve féltáv környékén jó tésztás levest adtak, ami nagyon jól esett.

Azért történt közben is egy két humoros dolog Pl. Egyik alkalommal eltekert mellettünk bringával egy termetes asszonyság és annak még termetesebb férje. A beszélgetés a következő volt közöttük: -"Te! Mi ez itt? - Valami futóverseny. -Ja! Azt látom. Nézd meg! Olyan vékonyak! Hát ezeknek se futkosni kellene, hanem inkább rendesen enni." Ezen körülbelül 1 körön keresztül nevettem.

Néhány fontosabb adat maradt meg. 3ó 18p-s maratoni távom volt, meg 4.01-es 50 km-em. Ez igazán jól hangzott, csakhogy még 50 km vissza volt! 6 óránál 72 km! Ezen a ponton vissza kellett vegyek a tempóból. Ekkor már nem 9 óra, hanem 8ó 30p volt a tervem. De nem akartam elszállni.

Ahogy haladt a verseny a vége felé feltűnt, hogy a nagyok közül kiszálltak páran. Volt, akit a meleg fogott meg, volt, aki azért, mert nem tudta a magához mérten elvártat hozni. Ezen azért közben elgondolkodtam. Én nem szállnék ki. Hogy miért? Mert nekem az ultraversenyek pont az ilyen helyzetek miatt értékesek. Amikor komoly nehézségekbe ütközöl, amikor újra kell építened, magad, a verseny taktikát. Amikor váratlan nehéz helyzeteket kell megoldani. Ez tanít meg küzdeni a pályán. Amikor már az idő másodlagos. Ezekből lehet sokat tanulni. Én a régi iskolát követem. Mindenre van megoldás! Fáj? Hol? Miért? Mit tehetünk ellene. Megoldom! Végigküzdöm. Hacsak tényleg nem indokolt, nem állok ki! Én ezt tanultam. Nekem a feladás egy rettenetesen nehéz morális dilemma. Eddig szerencsére még nem kerültem ilyen helyzetbe!

Ahogy a vége felé haladt a verseny, egyre felszabadultabb lettem. Tudtam, hogy 8ó 30p körüli időm meg lesz.

Kata sem kímélt! Küldött rendesen. Az edzői véna előjött belőle. Menjek, menjek, ne álljak...

Végül 8:34:57-el beértem. Micsoda javulás tavaly óta! Ráadásul 4. helyezettként, Muhari Gábor, Bódis Tamás és Rudolf Tamás mögött a 100km-es Országos Bajnokságon. És összetett 7. hely!

Büszke és boldog vagyok.

Ez volt az első olyan versenyem, ahol kimondottan csak Hammer Nutrition termékeket használtam. Erre építettem fel a teljes frissítési programomat. Nekem tökéletesen bevált. Továbbra is csak ajánlani tudom!

Aztán hazajöttünk Pécsre. Leülepednek a dolgok. Egyre tisztább a kép. Lassan minden kezd a helyére kerülni. Kicsit még fáj itt-ott.

De nem lehet sokáig a babérokon ülni, hiszen már csak két hónap és elrajtol az ULTRABALATON!
Hammer ON!